Dolgozó mami

Amikor úgy döntöttem, hogy visszamegyek dolgozni, jó előre megterveztem mindent. Ennek része volt a nanny-hadművelet is :-) (nem szeretem a bébiszitter szót, és mivel a párom külföldi, nálunk inkább a nanny kifejezés használatos). Több mint egy évtizedes toborzásban, kiválasztásban szerzett tapasztalataimra alapozva nekiugrottam a projektnek… és rögtön az elején megakadtam!

Hogy toboroznak bébiszittert? Mert mérnököt, call centerest, asszisztenst, ügyvezetőt, mindezt kerestem eleget az elmúlt években, de bébiszittert??? Adjak fel hirdetést? Vagy fejvadásszak? :-)

Sok időt szerettem volna hagyni a keresésre, próbálgatásra, összeszokásra, hogy ha mégsem sikerül elsőre Mary Poppinst megtalálni, legyen időnk még egy keresésre, még egy összeszokásra. Írtam egy bébiszittert keresek levelet az egyetemi levelezőlistára, ahol egy elég nagy, de megbízható körben mindenki mindent keres, kínál. Persze a tőlem megszokott precizitással és részletességgel körülírva, hogy kit is keresek. Benne volt minden, mint egy profi kis álláshirdetésben: körülbelüli elképzelt életkor (tudom, kövezzetek meg a diszkrimináció miatt), elvárt tapasztalat években és tapasztalat jellege, egyéb elvárások, főleg, hogy ne dohányozzon, és a nálunk várható munkát is szépen körülírtam, mikortól mennyi időre, meddig, helyileg hol és persze a főszereplő jellemzőit sem hagytam ki: életkora, neme, és tündéri személyisége :-). Több héten keresztül vártam, de csak egyetlen egy ajánlás jött az egyik egyetemi társtól… Na, ez nem túl sok, úgyhogy jött a toborzás B fázisa.

Felhívtam egy-két ismerősömet, hogy ők hogy kezdtek neki anno, és kiderült, hogy ki így, ki úgy indult neki. Kinek az volt fontos, hogy keresztény legyen, mert ők is azok, kinek az, hogy hasonlítson rá, kinek az, hogy ne hasonlítson rá. Valaki pótnagymamát keresett, valaki kifejezetten fiatalt, isten ments, hogy még egy nagyi/anyós legyen körülötte. Szóval ízlések és pofonok… de egy biztos volt: mindenki ajánlás útján keresett.

Végül beadtam a derekam, és felvettem a kapcsolatot egy erre szakosodott ügynökséggel, vigasztalva magam, hogy a toborzást végezze el más, a kiválasztásban majd csillogtatom a tudásomat! Hasonló részletességgel megadtam az amúgy jól kialakított űrlapon, a weben, hogy mit szeretnék. Másnap már jött az első telefon. Miután alaposan kikérdeztem a hölgyet és megbeszéltük a találkozót, felhívtam az ügynökséget, hogy örömmel vettem az első jelentkezőt, és ugye küldenek még? Kissé ugyan meglepődve tapasztalták, hogy kérek még jelöltet, de jó, küldenek még, ha kérem. Nos, itt kezdődött a gond.

A következő 2 héten közel 50 telefonhívást kaptam, úgyhogy tündökölhettem a telefonos előszelekció művészetében. Nagyon trükkös kérdésekkel próbáltam meg megszűrni az amúgy egyáltalán nem megválogatott jelentkezői csapatot. Holott kifejezetten kértem a nem dohányzó jelleget, ennek ellenére küldtek olyat, aki bűzlött a cigitől; hangsúlyoztam a tapasztalatot, de jelentkezett 21 éves lányka, akinek se gyereke, se kistestvére, akin gyakorolhatott volna, se tapasztalata, de az anyukája óvónő (ez kb. azzal a viccel egyenértékű, hogy Pistike, ettél már életedben fagylaltot? Nem, de a bátyám már látott valakit, aki igen...) Bár a tapasztalatnál azt is megadtam, hogy olyan személyt keresek, aki családoknál dolgozott, nem csak a saját gyerekét nevelte / neveli, rengeteg saját gyerekes jött volna bemutatkozni. Ezzel csak két gond volt. Az egyik, hogy én szentül hiszem, más a saját gyerekem, és más a más gyereke. Nem csak azért, mert máshogy szeretem, és máshogy viszonyulok hozzá, de a sajátomat úgy nevelem, ahogy gondolom, a máséval meg úgy bánok és úgy nevelem, ahogy más gondolja, ahogy elvárják tőlem. Tudom, és nem kétlem, biztosan jó bébiszitter lehet az is, aki 3 gyereket már felnevelt, de nem nálunk. Amilyen sarkos és maximalista vagyok, nekem olyan valaki kellett, akivel nem csak, hogy egyeznek az értékeink, elveink, de professzionálisan áll a munkához, azaz amit kérek, azt csinálja. A másik bajom, hogy akinek 3 gyereke van, és suliba, oviba szalad 3-4 körül, nem tud a munkaidőm végéig vigyázni az én tündérkémre. Mindezt ugyan leírtam az ügynökségnek, de feleslegesen, a jelek szerint boldog-boldogtalant küldtek.

A talán legkellemetlenebb telefonbeszélgetésem az volt, amikor udvariasan elmondtam a jelentkezőnek, hogy nagyon sokan pályáztak már, és azért, hogy ne találkozzunk feleslegesen, feltennék egy-két kérdést, beszélgessünk egy kicsit. Amikor megkérdeztem, hogy milyen jellegű tapasztalata van (hátha esetleg elkezd mesélni a családokról, ahol dolgozott), egy hosszú litániát hallgattam meg arról, hogy nagyon szereti a gyerekeket, ő is felnevelt hármat, az egész család imádja a gyerekeket, egészségügyes mindenki náluk, és amikor ő bemegy az oviba az unokákért, úgy kell kidobni, mert az összes gyerek csak vele akar játszani, és ahol ő megjelenik, ott senkinek nem terem babér… És udvarias, ám következetes firtatásomra, mely szerint családoknál dolgozott-e, visszakézből kioktatott, hogy nehogy már azt higgyem, hogy egy huszonéves, aki elvégez egy gyorstalpaló bébiszitter tanfolyamot, jobban ért hozzá, mint ő, aki… és itt jött újra a litánia…

A sok-sok telefon után végül 8 bébiszitterrel találkoztam, és elég hamar döntöttem. Tudjátok ki mellett? Ama egyetlen levél alapján ajánlott lány lett a befutó. Találkoztunk, megtetszett, szimpatikus volt, egyeztek az értékeink, elveink és a nekem legfontosabb kérdésekre jól válaszolt. És ami a legfontosabb: a lányom azonnal elfogadta őt, az első néhány alkalom után meg tudta etetni és el tudta altatni őt, ami nálunk nagy szó! És az elmúlt hónapok engem igazoltak. Munkába menet a lányom integet, helló anya, mehetsz, és elleszek. Ennél nagyobb nyugalmat nem kaphat egy dolgozó mami...

Szeretnél profi kérdéseket feltenni a bébiszitter jelölteknek, hogy biztosan a legjobbat válaszd ki csemetéd mellé? Nem tudod mit kérdezz, és mire figyelj? Akkor kattints ide, és azonnal megkaphatod a bébiszitter-kérdőívet!

(photo by Jason DeRusha)