Van egy nagyon érdekes gyerekkori emlékem: beteg voltam, és mivel anyukámnak sok dolga volt (főkönyvelőként dolgozott, talán havi zárás lehetett?), bevitt a munkahelyére. Emlékszem, hogy volt ott egy szétnyitható kempingágy, azon aludtam, amikor elfáradtam, abban a szobában, ahol ketten, vagy hárman dolgoztak: gépeltek, telefonáltak, beszélgettek, egyeztettek.
Emlékszem anyukám kolléganőjére, talán Editnek hívták? Fiatal, magas, vékony, szemüveges nő volt, elővett a fiókjából három színes cérnát, vastagabb fonalat sodort belőle, a fiókja fogantyújára kötötte a cérnákat, és fonni tanított. Jó móka volt :-)
Azt már nem tudom, hogy mennyire voltam beteg, csak arra, hogy az egész teljesen természetes volt nekem, és nagyon jól éreztem magam. Arról sincs emlékem, hogy bejött-e a főnök, és ha igen, mit mondott, de nem volt valami eszméletlen kirívó eset, hogy ott voltam. Mindenki tette a dolgát, én meg jól elvoltam. Gyerek sem sérült, munka is el lett végezve…
Vajon ma hogyan reagálna egy főnök, vagy a kollégák, ha valaki bevinné a beteg gyerekét, mert inkább bejön dolgozni, minthogy odahaza maradjon? A TE főnököd mit csinálna, mit mondana?
(photo by Lauren Grace)
Utolsó kommentek